Ha Ön úgy érzi életközépi krízisben van…
Az életünk során több, az életkorunkból adódó, krízist élünk meg. Ilyen például a serdülő kor, vagy a kapunyitási krízis (a felnőtt, önálló életkezdés indukálta lelki válság). Az életközépi krízis is ezen természetes krízis folyamatok sorába illeszthető be. Bekövetkezésének ideje egyénileg változó, de általában 40-50 éves korunk között mindannyian megtapasztaljuk. Lényege, hogy rádöbbenünk életünk egy szakasza végérvényesen lezárul és egy új, ismeretlen, elmúlással végződő periódus kezdődik…
Az életközépi krízis hossza és a kísérő tünetek jellege, valamint azok intenzitása nagyon változatos, egyénileg eltérő lehet. Előfordulhat, hogy a tünetek ún. kapuzárási pánikba csúcsosodnak ki. Ilyenkor az érintett olyan mértékben retten meg a természetes változástól, hogy kétségbeesetten kapaszkodik egy elmúló korszakba és pánik-szerűen próbálja visszafordítani az idő múlását. Feszítő kényszerként sürgetett kapkodással próbálja megvalósítani mindazt, amit eddig nem tudott. Ez olyan cselekvésekre, változtatásokra sarkallja, melyek irreálisak, a következményeket nem mérlegeli, másokra nincs tekintettel.
Fontos szem előtt tartanunk azonban, hogy a változás életünk természetes velejárója, az ehhez való rugalmas és a helyzetnek megfelelő alkalmazkodás pedig az egészségesség jele.
Mint minden krízis, ez is lehetőség a tovább fejlődésre, az érésre, a bölcsebbé válásra, az önismeretünk mélyítésére és egy, a személyiségünkhöz sokkal inkább illeszkedő élet kialakítására. A lelki és szellemi fejlődés, gazdagodás nem áll meg 40 éves korban, sőt ekkor válik igazán jelentőssé. Erre az életkorra már sok mindent teljesítettünk a társadalmi elvárásokból (tanultunk, szakmát-, diplomát szereztünk, párkapcsolati-, munkahelyi tapasztalatokra tettünk szert). Az ezután következő korszakban a hangsúly azon van, hogy mit tudunk kezdeni azzal, aminek az alapjait már leraktuk, mit tudunk építeni… Ha már felépítettünk valamit, mit tudunk kezdeni vele, hogyan tudjuk hasznosítani… Ilyenkor a fő feladatunk már nem elsősorban a társadalmi elvárásoknak való megfelelés, hanem arra választ adni, hogy mit is akarunk mi magunk kezdeni az életünkkel…
Az életközépi krízist sokan úgy élik meg, hogy vége a fejlődés korszakának és kezdődik a testi-lelki-szellemi leépülés, a veszteségek korszaka. Az ilyenkor jelentkező bizonytalanság, céltalanság, önértékelési problémák, rossz hangulat, szorongás átmeneti megtapasztalása a folyamat természetes velejárója. Ha azonban ezek az érzések, hangulatok tartósan megmaradnak a feszültség és szorongás zavaróvá válik, érdemes pszichológus segítségét igénybe venni.
